Havonta megrendezésre kerülő támogató foglalkozásra invitállak szeretettel.

Több mint egy éve indított esti beszélgető klubest és meditációs alkalmak mellé igény született a DÉLELŐTTI foglalkozások megszervezésére is, mivel este sokan már a családdal szeretnének lenni illetve egyes szolgáltatók (pl. szépségipar) is inkább este dolgoznak.

A szeptemberben induló kb. 2,5 órás foglalkozás keretén belül olyan témákról beszélgetünk, mint például a biztonság megélése a hétköznapokban, egyensúly, JELEN-LÉT, komfortzóna kilépés, női szerepeink, gyermeknevelés, kapcsolat/párkapcsolat javítása, kommunikáció fejlesztése stb.

Csoport célja:

Több nézőpontból megközelített, mindenkit érintő témák közösségi, segítő átbeszélése, mely pozitív hatású a csoport minden tagjára nézve.

Foglalkozás menete:

  • A beszélgetést vezető elindítja, az adott téma alapján a beszélgetést
  • Gondolatébresztő kérdései által megoldásokra találhatsz, közelebb kerülhetsz, az adott téma rád vonatkozó része alapján, önmagadhoz
  • A nyitottságod alapján Te is kérdéseket tehetsz fel illetve segítheted a jelenlévőket a saját tapasztalataid megosztásával
  • A beszélgetést egy lazító, tisztító, energetizáló, és az adott témával kapcsolatos blokkoldó meditációval zárjuk
  • Finom tea és jó társaság

Részvételi szándékodat bejelentkezéssel jelezd kérlek!

Hozzájárulás összege: 4.500.- Ft/fő/alkalom vagy bérlet formájában 5 alkalmas bérlet összege 20.000.- Ft

A foglalkozás nem egyéni és nem csoportterápia, de a beszélgetés alatt elhangzottak segíthetik az egyén boldogulását!

2024/2025-ös tanév foglalkozásainak tervezett időpontjai

SorszámHavi csütörtöki alkalmak dátumaiIdőpont
1.2024. szeptember 12.10:00 – 12:30
2.2024. október 10.10:00 – 12:30
3.2024. november 21.10:00 – 12:30
4.2024. december 19.10:00 – 12:30
5.2025. január 9.10:00 – 12:30
6.2025. február 13.10:00 – 12:30
7.2025. március 13.10:00 – 12:30
8.2025. április 10.10:00 – 12:30
9.2025. május 15.10:00 – 12:30
10.2025. június 12.10:00 – 12:30

A változtatás jogát fenntartjuk.

A foglalkozásokra bejelentkezni szükséges.

Kozák Éva

HÁZIRENDÜNK

ÁRAINK